sokszor jut eszembe, mekkora hiba volt belépni az egyetem kapuin egykor fiatal koromban, tanultam volna inkább valami szakmát. s továbbvittem a gondolatot, megfejtettem, hogy szívesen lennék szakács, de ha ez nagy falat, akkor élvezném a zseléshajú pincérlányos szakmát is. álmomban kipróbáltam:
beléptem az ismeretlen nevű csárda ajtaján, s máris szembe találtam magam a szakma fortélyaival. rögtön a legelső asztalnál megállítottak, étlapot kértek, a második asztalnál egy idősebb fazon narancskarikákat követelt a maga szeszélyes stílusában. valamiféle narancstortát hozott magával Tesco-s zacskóban, azt helyezte az asztalra és engem lökdösni kezdett, hogy hozzam végre a rendelt narancsot. na kérlek, én rohanni kezdtem a konyha fele, hogy narancsokat szerezzek ennek a pödört bajszú uraságnak, de csak sorba rakott füzeteket találtam. saccperkábé 5 négyzetméteren vonalas és négyzethálós füzetek voltak elhelyezve katonás sorrendben. akadt köztük a4-es, a5-ös, néhány határidőnapló és mindegyikre egy radír volt ültetve, mintha azzal nyomtatnák a lapokat. fejszerkezetemet végigvittem a füzetkavalkád fölött, s annak végén sorakozott néhány hirtelenszőke pincérlány. illedelmesen köszöntem, kétségbeesett arccal kértem tőlük pincérruhát, s narancsot, s étlapot, s fehérkesztyűt, s hajzselét, mert a hajam összeborzolódott, de ezek mindenre csak azt hajtogatták, hogy "hellóóú, hogyvagy?" rohantam tovább, ruhák sehol, konyha sincs, narancs nem lesz, az emberek éhesek. visszafogott szaladással jártam körbe az éttermet, ami hatalmasnak tűnt és minden asztal valamilyen oszlop mögé volt elrejtve. ennek szerepe rémisztően hatott újonc lelkemre, hiszen, amikor elhaladtam egy ilyen oszlop mellett, természetszerűen a hozzá tartozó asztal mellett is, valaki rámkiáltott, hogy "hellóú, hogyvagy?" de engem csak a narancs érdekelt. újabb kollégáknál próbálkoztam, hogy mondják el, hol találok étlapot, de főképp narancsot, ők csak hogyvagyoztak és bambultak meredten. egyikük tálcáján azonban felfedeztem a narancskarikákat, miket díszítés céljából helyeztek el a tányérokon, s kaptam az alkalmon. őrült mozdulatokkal tolvajkodtam össze az összes narancsot, s lécsordulásig szorítva markomban futólépésben közelítettem meg az őszes hajú vendégemet, ki akkorra már nekiállt teáskanalával elfogyasztani a tortát. rém boldognak éreztem magam, hogy sikerült narancsot szereznem, de még mindig nem értettem, miért nem kapok útbaigazítást, pincérruhát, vagy legalább egy vonalasfüzetet. a sarokban összegyűlt a csárda összes dolgozója, élen a lilába öltözött főnökkel és együtt kiáltották kórusban, hogy "fel vagy véve"
hát így lettem a hogyvagycsárda pincérlánya.
aztán nekirükverceltem fenekem a falnak.
