Facebook

álmok, kicsit másképp.

2013.11.14. 08:49 Zabhegyezo

amikor Ákos hozzám fordul.

voltunk Ákos koncerten az Erkel Színházban. mit mondhatnék? azóta is vigyorgok, ha rágondolok, úgyhogy...


akos2.JPGújabb koncertet hirdetett meg a nagyérdemű művész, vettünk is rá azonnal két jegyet. az előadás helyszínének egy töpörtyű teraszt választottak, amin nem több, mint 100 ember férhetett el. párom a mosdóba sietett, én addig foglaltam középtájon a két állóhelyet, amikor jött a meglepetés ezerrel. a színpadon megjelent Ákos kissé dülöngélve. nem elég, hogy kivágódott egyedül, puritán módon, gitár nélkül, de egyenesen felém tartott. leugrott a pódiumról, s megállt mellettem. ekkorra már mindenki meggyőződhetett róla, hogy Ákos embertelenül be van rúgva. elém állt, kezeit zsebre vágta, s amolyan részegemberesen rámmorogva kifújta a whiskey-s bűzt szájából. jobb zsebéből előrántott egy apró, kinyitható telefont, bal zsebéből egy orange-os (!) sim kártyát, s közölte, hogy írjak egy sms-t a haverjának ugyanis perceken belül ő következik, ő lesz a vendégelőadó.

MG_2114.jpg

nekiláttam összerakni a telefont, s megírni az üzenetet, de komoly problémát jelentett az apró billentyűzeten működni a vaskos ujjaimnak. nehezen, helytelenül, de megírtam, hogy: siess barátom, te következel! Ákos. azzal a művész úr mutató ujjának magasba emelésével jelezte, hogy köszöni a fáradságom, s visszamászott a színpadra.

kicsit vigyorogva ébredtem...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kisbetusalmok.blog.hu/api/trackback/id/tr935632495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása