a hűtőnkben lapuló még mindig legalább egy kilót nyomó virslikupac, s a teszkóboltban megvásárolható minibagettek kedves emlékének köszönhetően éjszaka én összeraktam pár hotdogot.
.jpg)
volt rajtam túrabakancs s baseball sapka, mint a gumiburgereket gyártó McDonald's munkaközösségét megtestesítő copfos lányokon, s be voltam rekesztve egy pult mögé. a feladatom annyi volt, hogy a visszahozott hotdogokat összeragasszam. értsd ez alatt azt, hogy a jóember megvett egy hotdogot, rátetetett minden jóságot, amit szeret, kifizette, s elindult vele kifele a helyiségből úgy, hogy már fülig mustáros volt, mert nem állta meg, hogy ne harapjon bele. ezek a virslis kiflik pedig az első harapásra széthullottak a fogyasztó markába, vagy rosszabb esetben a sáros padlóra. ők jöttek vissza reklamálni, hogy a hotdogjuk nem elég szoros, együk meg mi, de a pénzt adjuk vissza. itt jött az én hasznosságom a képbe, ugyanis hozzám álltak sorba az elégedetlen vásárlók, én pedig összeraktam újra a hotdogjukat. s hogy tényleg összeálljanak ezek, egy hatalmas kerítésmázoló ecsettel, s valamilyen átlátszó ragacsos folyadékkal lekenegettem. az emberek szeme csillogott, s csak úgy falták a meleg kutyákat.
felébredtem, sehol nem volt egy hotdog sem.
